Édesapámnak

Apukámnak!

Itt a papír előttem, de nem is tudom mit írjak rá. Sokmindent szerettem volna a fejedhez vágni amikor legközelebb találkozunk. Rengeteg mindent...
Soha nem éreztem a szereteted, nem voltál velem és mellettem amikor szükségem lett volna rád. Nem tanítottál meg vezetni, nem titkoltad el velem, amikor anyám tiltása ellenére el akartam szökni egy-egy buliba. Nem veszekedtél velem, amikor összetörtem volna a kocsit, annak ellenére, hogy megtiltottad, hogy elvigyem. Nem védtél meg, ha a bátyám bántott és bár én  lettem volna a ludas, de az én oldalamon álltál volna, hiszen a lányos apukáknak ez a dolguk. Nem voltál ott, amikor összetörték a fiúk a szívemet, nem őrjöngtél, nem vigasztaltál miattuk. Nem voltál ott amikor igazán szükségem lett volna egy apára, aki a jó vagy épp a rossz tanácsaival utat mutasson.

Megjelentél az életembe 10 év után. Soha nem fogom elfelejteni azt, amikor ennyi év után először beszéltünk. Már nem haragudtam rád...
Képtelem voltam haragudni, mert egy rossz döntésed miatt a saját életedet is megpecsételted. Örökre emlékezni fogok a zokogásodra, mikor ráeszméltél, hogy kivel beszélsz telefonon ennyi év után. Abban a pillanatban a 23 év harag elszállt belőlem. Nem haragudtam a meg nem történt dolgokért.
Sajnálom, hogy nem tudtam már ezt elmondani Neked! Sajnálom, hogy képtelen voltam azt mondani, hogy Apa vagy azt, hogy minden meg- és meg nem történt dolog ellenére szerettelek. Sajnálom, hogy nem tudtunk időt tölteni már egymással.
Sajnálom, hogy semmi sem úgy történt, ahogy kellett volna, de talán egyszer mindent rendbe hozhatunk. Talán egyszer majd megint ott fogunk állni a hóba a fa alatt, amit erős kezeddel rázol, hogy a hó ránk hulljon. Talán egyszer leszünk majd olyan boldogok, mint akkor ott. Amikor nem voltak problémák, nem számított mi történt, csak hogy egy jót nevessünk együtt.
Nem felejtelek el, minden dolog ellenére nagyon szerettelek!

Az egyetlen lányod...